Bogár

A minap megérkezett a kisautó vadonatúj törzskönyve :).

A nagy kérdésem, hogy vajon ha a korábbi forgalmi alapján az amúgy egyébként narancssárga autó vörösesbarna volt, akkor most minek alapján változott pirossá? :DD

Be kell valljam, ahhoz képest nem is volt olyan vészes. Sosem intéztem még ilyesmit, nem irattam át autót, csak a neten olvastam arról, hogy az mennyire rémes, és órákig tartó szenvedés egy okmányiroda sötét és poros zugában. Aztán rájöttem, hogy én olyan cégek honlapját olvasgatom, akik jópárezer forintért átvállalják tőlünk ezt a szörnyű terhet. :D

Eddig mindent sikerült megoldani, igaz, mindent pont másodjára.

A mobil eredetvizsgálókat elsőre cserben hagytunk, mert az én szeretett párom képtelen volt odatalálni a helyszínre, illetve addig variálta, hogy hogyan bkv-zon oda egyszerűen, amíg teljesen el nem tévedt. A következő találkára én mentem nagy mellénnyel, és hiába tudtam, hogy hová, azért csak sikerült bolyonganom fél órát, mire odataláltam, ahová olyan magabiztosan indultam... :) Szerencsére nagyon türelmes, kedves emberek vártak, nem csináltak problémát, hamar megvolt a papír, amivel elindulhattam az okmányirodába.

Gondoltam, ezt még aznap meg is teszem, így elindultam a Lurdy-házba, ami viszonylag utamba esik a munkahelyem felé, mert még 12 előbb be akartam aznap érni.

Az 1-es villamos megállójában aztán szanaszét fagytam és áztam vagy 20 perc alatt, mire a villamos megérkezett, hogy ne is haladjon tovább, baleset miatt. Én sértődötten be a munkahelyemre - de sebaj, gondoltam, majd jól nézek a neten egy okmányirodát, ahová este is el lehet menni.

Így jutottam el arra a felismerésre, hogy az általam megcélzott okmányirodában nemes egyszerűséggel nincsen kocsipapír-ügyintézés. Így lett a pechből szerencse - nem kicsit lettem volna ideges, ha a helyszínen döbbenek rá, hogy feleslegesen utaztam oda.

Úgyhogy másnap reggel célba vettem egy otthonomhoz közelebbi okmányirodát, felkészülve arra, hogy a délelőttömet ott fogom tölteni, és láss csodát: az egész ügyintézés, postára menéssel, kétszer várással, piszmogással és kevéssé magabiztos ügyintéző nénivel együtt kevesebb, mint másfél órát vett igénybe! Történt mindez attrocitások és kellemetlenségek nélkül, egy kellemesen igényes hivatalban, zökkenőmentesen. Igaz, második nekifutásra :).

Azt, hogy a Magyarországi Bogarasok Egyesületét is második alkalomra sikerült megtalálnom, ki sem fejtem bővebben :).

De minden csak ennyire legyen macerás az életben.

A következő cél a műszaki vizsgáztatás, aztán a forgalmi megszerzése, majd az én jogosítványomé. Eléggé izgatott vagyok. :D

Egyetlen törzskommentezőm kedvéért posztolom az alábbi fotókat. Nagyjából ugyanezt a szintet szeretnénk elérni a saját autónknál, persze az eredeti színek megtartásával. Álomszépen van ez a kocsi felújítva, nem?

még mindig nem volt komolyabb stratégiánk az autóvásárlásra, amikor egyik este csörgött a telefonom. Egy régi ismerősünk hívott fel, akinek a testvére néhány nappal azelőtt volt a pasimnál vendégségben. És hallotta, hogy vennénk egy bogarat, és ez milyen szerencse, mert ő pedig éppen eladná a kicsikéjét, méghozzá sürgősen, mert pénzre van szüksége.

Eddig egy ajánlatot kapott, de azok szétbontanák, ezt pedig nem tudná feldolgozni. Nekünk odaadná kevesebbért is.

Innentől kezdve viszonylag gyorsan aláírtuk az adás-vételit. Nem voltam teljesen nyugodt, bár az eladónk elég őszintén elmondta, mik a kocsi hibái, mi az, amit rendbe kell feltétlenül hozatni rajta. Megnéztem a hirdetését az interneten - hát a leginkább azt lehetett kiolvasni belőle, hogy tulajdonképpen egyáltalán nem szeretne megválni a kisautótól :).

Itt egy kép a hátuljáról, szerintem nagyon bájos:

Majdnem teljesen biztos vagyok abban, hogy nehéz lenne olyan embert találni, akinek gyerekkorában nem volt titkos - vagy éppen kevésbé eltitkolt vágya, hogy ha megnő, Bogarat vezessen. Biztosan van ennek valamiféle mélypszichológiai háttere, talán mert a kocsi formája alapján leginkább egy mesefigurához hasonlít, nem tudom. Talán még a Citroen Kacsa ilyen. Lehet, hogy az állatnevek miatt?

Nem is akarom most ezt megfejteni, hanem inkább azt szeretném gyorsan elmesélni, mi hogyan keveredtünk bele ebbe a történetbe.

Páromat már úgy ismertem meg, hogy jogosítványát elvették ittas vezetés-gyorshajtás miatt, bár szerinte nem volt ittas - ivott legfeljebb egy fröccsöt előtte, és gyorsan sem vezetett, hanem csak sietett, és a karhatalom legnagyobb szigorral való fellépése inkább annak volt köszönhető, hogy bátran szembeszállt, illetve meggondolatlanul beszólogatott a rendőrnek. Ez már a múlt ködébe vész, viszont azt többször elmesélte, hogy amíg még volt jogosítványa, volt Bogara is. Mondta-mondogatta, én meg meghallgattam, de az elmúlt pár évben valahogyan nem tartottunk ott, hogy komolyabban autóbeszerzésen gondolkodjunk.

Aztán tavaly kerestünk egy kis plusz pénzt, amit utána a legnagyobb jószándékkal, de sajnos elég kedvezőtlen végkimenetellel fektettünk be.

Idén ezért úgy döntöttünk, amit keresünk, azt kizárólag - és önző módon - a saját gyarapodásunkra fordítjuk. Azaz veszünk egy autót.

Így aztán pár hete elkezdtem nézegetni a hirdetéseket, főleg persze a neten. És valahogy nem jött el az igazi. A mi árfekvésünkben - úgy, hogy ehhez még hitelt is kellett volna felvenni - egyszerűen nem találtam olyan kocsit, ami megdobogtatta volna a szívemet. Tudom, hogy buta lánydolognak hangzik, mert a kocsi legyen üzembiztos, meg költséghatékony, és csak utána következik legfeljebb az, hogy hogyan néz ki. De ez nem zavar engem egy cseppet sem.

Végül találtam egy Opel Kadett cabriót, ami piszok jól nézett ki, de sajnos elég régi volt már a hirdetés ahhoz, hogy aktuális legyen. Itt volt egy rövidebb cabrió-fellángolásom, ami aztán szépen elmúlt egy hideg éjszakán a szigetről hazafelé egy nyitott terű Jaguárban, de ez már egy másik történet.

egy Volkswagen De Luxe 1300-as gépjárművet. A kicsike jövőre tölti a 40 évet, motorja-alváza eléggé rendben van, viszont a kasztni... kívül-belül alapos felújításra szorul.

Viszont nagyon baráti áron jutottunk hozzá - legalábbis egyelőre ezt gondolom, aztán majd kiderül, hogy mennyi pénzt fog elvinni, mire megszépül.

Amin meglepődtem, hogy mennyire picike - pedig korábban ültem is már benne utasként, de most valahogy mégis, ahogy ott állt az esőben, megtört orral, folyt belőle mindenhonnan a rozsdás esőlé, elgyengültem, és egy pillanat alatt megszerettem. Kedves idős hölgy ő, aki megérdemli, hogy kicsinosítsák, én pedig ezt a folyamatot fogom, minden mellékszálával együtt, dokumentálni.

most valahogy így néz ki: